haromszor-annyit-kell-dolgozni

„Háromszor többet kell dolgozni, mint itthon”

Aki külföldön vállal munkát, háromszor többet kell dolgoznia, mint a helybelieknek. Ez a legfontosabb tapasztalata Tibornak, aki Ausztriában, Németországban, sőt, Ausztráliában is dolgozott. Nyelvtudás nélkül senki ne induljon el – mondta. Beszélt arról is, hogy Ausztriában jobban lehet keresni, mint Németországban, de a munka gyakorlatilag reggeltől estig szól. Ausztráliában viszont nagyon jól érezte magát, heti 20 órás munkából is jól megélt, az ausztrálok pedig „nagyon befogadóak, de a nyitottságot a bevándorlóktól is elvárják.”

Még mosogatónak sem veszik fel szívesen Ausztriába azt a jelentkezőt, aki nem tud németül. Többek között erről beszélt Tibor, aki többször dolgozott Ausztriában, Németországban, sőt, 10 hónapot Ausztráliában is eltöltött.

A német szak elvégzése után 1998-ban párjával Németországban próbált szerencsét, a cél az volt, hogy összegyűjtsék a pénzt a lakásra – mesélte. Itthon akkor bruttó 100 ezer forint fizetést ajánlottak neki, kint ennek a háromszorosát megkereste. Mindketten munkát vállaltak, Tibor és párja egy biztosító társaságnál végeztek kisegítő, irodai munkát.

Szerettek ott dolgozni – mondta, a németek nem éreztették velük, hogy ők idegenek. A főnökükkel kifejezetten jó viszonyban voltak. Bár piacon vásároltak, de minden reggel narancslét ittak, és joghurtot ettek, albérletben éltek, három hónap alatt mégis összejött annyi pénzük, hogy Tatabányán meg tudták venni az első lakásukat.

Hazajöttek, Tibor otthon egy multicégnél helyezkedett el. Ekkor már egész jó fizetése volt, munkája miatt sokat járt külföldre. “Jól éltünk, de aztán megint jött egy olyan időszak, amikor több pénzre lett volna szükségünk.”

Így 2002 után Tibor előbb újra Németországban dolgozott egy magyar cég müncheni irodájában fejvadászként, majd Bécsben ugyanennél a cégnél, de csak heti három napot. Ekkor egy bécsi hotelben élt, ebből egy idő után elege lett. “Még egy teát sem tudtam főzni magamnak mivel hotelben laktam”. Újra hazaköltözött, és ismét a HR területen helyezkedett el.

Továbbra sem nyugodott: feleségével úgy döntöttek Ausztráliában próbálnak szerencsét. Tibor előbb előkészítette a terepet, a család egy fél év múlva utazik utána – ez volt a terv.

Aki turistaként érkezik az országba, az nem vállalhat munkát, aki dolgozni szeretne, annak kemény feltételeknek kell megfelelni. Egy két éves iskolát kell választani, olyat, amelyik egy úgynevezett kedvezményezetti listán szerepel. Ezt azt jelenti, hogy a munkaerő piaci igényekhez igazítva olyan szakmát választhatnak a külföldiek, amelyikben szakemberhiány van. Az iskola elvégzése után pár éven belül teljes jogú ausztrál állampolgár lehet a kiutazó. Ez volt tehát Tiborék célja.

Eladták a családi házukat, felesége albérletbe költözött, ő pedig az internet segítségével albérletet szerzett magának Ausztráliában. Ötmillió forinttal indult útnak, ennél kevesebbel – mint mondta – nem is érdemes. Befizette a tandíjat, szakácsnak tanult, és egy angol nyelvtanfolyamra is beiratkozott. Vett egy biciklit, azzal közlekedett a városban az elején.

Az iskola mellett viszonylag gyorsan, egy hónap elteltével talált is munkát, először egy hotelben, majd egy Pizzériában dolgozott heti 20 órában – ennyit lehet vállalni az iskola mellett. Szabadidejében mindig megnézte a delfin-showt vagy horgászni ment. Nem mindenkinek sikerül egyből munkát találni, ez nagyban függ a jó önéletrajztól, “és a mellélet megnyerő fénykép sem mellékes, el kell adni magunkat” – mondta.

A heti 20 órás munkából fizette azt házat, amit több külföldivel bérelt, és hamarosan egy autót is vásárolt. Családja azonban mégsem utazott ki, az élet nem úgy alakult, ahogy tervezték. Az ausztrálok ugyanis azt tervezték, leveszik a szakács szakmát a kedvezményezetti listáról, e nélkül pedig nincs állandó lakossági vízum sem.

Ezt nem várta meg Tibor, visszakérte a második évre kifizetett tandíjat, és hazautazott. Pedig nagyon szeretett ott élni. “Az ausztrálok nagyon befogadóak, de a nyitottságot a bevándorlóktól is elvárják.” Kedvesek türelmesek, sok irodában többnyelvű ügyintézéssel segítik a külföldieket. Mégis alapkövetelmény, hogy az odautazó tudjon angolul, és fejlessze a nyelvtudását.

Az indiaiak, kínaiak inkább kolóniákban élnek, őket nem is fogadják el annyira az ott élők, mint az európaiakat de mindenkivel nagyon barátságosak. Mint mondta, ő egy 500 ezres nagyvárosban élt, de mindenki mosolygott, köszönt egymásnak. Ott nem divat, hogy az autósok megelőzik egymást, a többség türelmes és betartja a közlekedési szabályokat.

Amikor Ausztráliából hazajött, nehezen talált állást, ezért újra Ausztriába utazott. Szakács volt, egy négycsillagos hotelben. „Stresszes ez a munka” – mondta-, egy konyhában mindig van valaki, aki a feszültséget gerjeszti. Az tény, hogy még egy mosogató is megkeresi az 1400 eurót, szállásra, ételre nem kell költeni, és jobban lehet Ausztriában keresni, mint Németországban.

De a munka nagyon sok. Reggel kilenctől, egy déli pihenő után késő estig dolgozni kell. Nem véletlen, hogy vagy nagyon fiatalok, vagy a már idősebbek vállalnak konyhai munkát az efféle helyeken. Tibor innen ismét Németországba utazott, ahol egy étteremben vezető-helyettes lett.

Megjegyezte, mindkét országban legalább háromszor többet lehet keresni, mint itthon, de a magyarok hozzáállásával néha van egy kis probléma. Sokan nyelvtudás nélkül akarnak külföldön munkát vállalni, azt gondolják, majd kint megtanulják a nyelvet. Az ilyen ritka, kell egyfajta nyitottság és szorgalom- jelentette ki Tibor.

Megjegyezte azt is, hogy bár mindenki azt kérdezi, mennyit lehet külföldön keresni, nem ez a lényeg. Azt kell nézni, hogy a pénzünkért mit tudunk vásárolni. És van még egy jó tanácsa: aki külföldön vállal munkát, annak bizony háromszor annyit kell bizonyítania, mint az ott élőknek.

Beszámolói, élményei blogján, a jtbodo.freeblog.hu oldalon is olvashatók.

(KülföldiMunka)