ötven évesen is lehet boldogulni

“Ötvenévesen is lehet boldogulni”

Nyelvtudás nélkül, 50 évesen döntött úgy Emese, hogy itthoni életét hátra hagyva Angliában próbál szerencsét. Először egy idős házaspárnál dolgozott házvezetőnőként, majd több szállodában alkalmazták szobalányként. Minimálbért keresett, és sokkal többet kellett dolgoznia, mint amit a szerződésben aláírt. A nyelvet csaknem két év után sem tanulta meg, hiszen angolokkal csak nagyon ritkán találkozott. Havonta csaknem 400 ezer forintot keresett Londonban. Ez a spóroláshoz kevés, arra elég, hogy kint egy szobát béreljen.

Emese szinte kakukktojásnak számít, 50 évesen indult útnak. Nyelvtudás nélkül Angliába vette irányt, és mégis boldogult. “Úgy döntöttem, új életet akarok kezdeni” – mondta. 30 évig kozmetikusként dolgozott, saját üzlete volt. Nagyon sok továbbképzésen vett részt, ahol új technikákkal és anyagokkal ismerkedett meg. Jó vevőköre volt, ám a modernebb, drágább szolgáltatást kevesen tudták volna megfizetni. A magánéletében is változás történt, ekkor döntött úgy, hogy bezárja a boltot, és Angliában próbál szerencsét.

Azért választotta ezt az országot, mert oda hívta egy ismerőse, akivel az El Camino-nak nevezett, csaknem 900 km-es zarándokúton ismerkedett meg. Angliában egy idős magyar házaspár keresett házvezetőnőt. A feltételekről Magyarországon állapodtak meg, Emese kikötötte, hogy nem szeretne feketén dolgozni, azt viszont szeretné, ha a vasárnap szabad lenne. A házaspár mindezt megígérte, ám kint minden másképp alakult. Nem jelentették be, és vasárnap csak pár órás pihenőt kapott.  Fizetésként 150 fontot kapott hetente, de szállásra, élelemre nem kellet költenie. Bejárónőként, házvezetőnőként sok magyar dolgozik kint – mondta-, többségüket hasonló feltételekkel alkalmazzák. Emese két és fél hónapig bírta ezt a munkát, és úgy döntött, inkább hazajön.

Nem sokáig maradt itthon, újra Angliában vállalt állást, de ekkor már egy ismerősével utazott vissza. Londonban lettek szobalányok úgy, hogy a nyelvet egyikőjük sem beszélte. “Itt már bejelentettek minket, de rengeteget kellett dolgozni.” Két és fél hetet maradtak ebben a szállodában, addigra már véres volt a kezük a rengeteg fertőtlenítőtől. Nyolc órában dolgoztak, de nagyon gyorsan és nagyon sok szobát kellett kitakarítani.

[text size=”20″ line_height=”30px” font=”Georgia, Times New Roman” name=”Emese” company=”szobalány”]”Hiába állapodtunk meg a munkáltatóval abban, hogy hány szobát kell rendbe tennünk, amikor elkészültünk, újabb munkát adtak.”[/text]

Egy másik szállodában próbáltak szerencsét. A munkakörülmények ott jobbak voltak, ebédet is kaptak, de egy idő után este olyan sokáig kellett dolgoztatták őket, hogy néha csak akkor tudtak hazamenni, ha megszöktek. “Hiába állapodtunk meg a munkáltatóval abban, hogy hány szobát kell rendbe tennünk, amikor elkészültünk, újabb munkát adtak”. A fizetést egyébként szobánként számolták.

Egy új szálloda hirdetett állást, Emeséék pedig jelentkeztek. A fizetésüket ott már órabérben határozták meg, először 5,95 fontot, majd több mint 6 fontot kaptak egy óráért, vagyis körülbelül 1900 forintot. Ez azt jelenti, hogy napi nyolc órás munkával, heti egy szabadnappal havi 390 ezer forint volt a fizetésük. Ám a munka itt sem volt könnyebb. Az üvegfallal határolt luxusépület tisztántartása nagyon nehéz feladat volt. Az eredeti megállapodás szerint 5-6 lakosztályt kellett kitakarítaniuk, végül már nyolcat követelt a munkaadó. A munkaidő reggel kilenctől fél hatig tartott, a szállodából angol órára siettek, ami este 9 óráig tartott. Így sem tanulták meg a nyelvet, hiszen a gyakorlatban nem tudták alkalmazni, angolokkal nem nagyon találkoztak. Kemény élet volt – mondta Emese.

Emese 15 hónap után haza jött, és most nem tervez újabb utazást. Azt mondta, a rengeteg munka ellenére sem bánta meg, hogy szerencsét próbált. Angliában igazán meg lehet tanulni a toleranciát, azt, hogy minden embert el kell fogadni.

(KülföldiMunka)

[notification type=”default”]A minimálbérnek számító órabérből Emese nem sokat tudott spórolni. Körülbelül 800-900 fontot keresett egy hónapban, ebből egy szobát tudott bérelni hetente 70, vagyis havi 280 fontért. A lakásban másokkal élt együtt. Buszbérletre havi 80 fontot költött, az élelem szinte ugyanannyiba kerül, mint itthon. Vannak szállodák, ahol ebédelhetnek a dolgozók, akiknek ez nagy segítség, hiszen így kevesebbet kell költeniük. Ám ez nem egy bevett gyakorlat.[/notification]


  • Polgár Imréné

    Mindez megtörténhet mindenkivel, Amerikában is én tíz évvel ezelőtt ott voltam, és elég sok rossz tapasztalatot szereztem,de volt azért jó is. A baj az , hogy miután hazajöttem, hol volt munkám, hol nem.Így 50- fölött, hiába akarok elhelyezkedni, nem vesznek fel, sehova.