becsben-a-bicikliert-is-fizetnek

Bécsben biciklivel is megéri munkába járni

A kerékpárral megtett szolgálati utakért is lehet kilométerenkénti térítést igényelni Bécsben – hangsúlyozza az osztrák főváros kerékpáros ügyekért felelős fő illetékese, aki arra akarja bátorítani a város lakóit, hogy használják gyakrabban a biciklijüket munkájukhoz is.

Egy felmérés szerint több mint négymilliószor ültek tavaly kerékpárra a bécsiek, ez tíz százalékkal több, mint 2011-ben. Csak kevesen tudják azonban, hogy a drótszamárral megtett szolgálati utakért kilométerenként 38 eurócent (mintegy 114 forint) igényelhető a munkaadótól – hívta fel a figyelmet Martin Blum kerékpáros ügyekért felelős megbízott egy sajtótájékoztatón. Ehhez – az autóhasználathoz hasonlóan – a biciklivel megtett kilométerekről is útnyilvántartást kell vezetniük az alkalmazottaknak. Ha a vállalat nem fizeti ki ezt a juttatást, akkor évente akár 570 euró (170 ezer forint) költségtérítésre jogosult a dolgozó. 

A kerékpár nem csak egészségesebb közlekedési mód, de adózási előnye is van – mutatott rá Blum. Mint kifejtette: a szolgálati autóval ellentétben a munkavégzéshez kapott bicikli után nem kell adózniuk a munkavállalóknak, a vállalatok pedig levonhatják az árát saját adójukból.

Blum szerint a városban egyre többen ülnek kerékpárra öltönyben, illetve kosztümben. Ezt mutatja az is, hogy a bécsi Biciklizz a munkába! kezdeményezésben 2011-ben hatezren, tavaly már 8200-an vettek részt. 2013-at hivatalosan a kerékpározás évének nyilvánították Bécsben, ezért abban bíznak, hogy ebben az évben eléri majd a 15 ezret a résztvevők száma.

(MTI)