hazajottem-itt-vannak-a-gyokereim-3

“Mindenem megvolt Kanadában, de a gyökereim itthon vannak”

Gyerekként, 16 évesen került Niki Kanadába. Szülei 1994-ben úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak. A család egyetlen tagja sem beszélt angolul, Nikinek így kellett belerázódnia a kinti iskolás életbe. Sikerült neki, 12 évig élt és dolgozott Kanadában. Ma anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet, és nagyon sok barátja lett. Bár kint sokkal több a munkalehetőség és a pénz, a honvágy mégis haza hozta.

Niki családja 1994-ben döntött úgy, hogy Amerikában próbálnak szerencsét. Niki akkor 16 éves volt, a középiskola utolsó két évét Kanadában fejezte be úgy, hogy amikor kiutaztak, egyetlen szót sem tudott angolul.

A szülei is hasonló helyzetben voltak, édesanyja fodrászként, édesapja autó-karosszéria lakatosként próbált szerencsét nyelvtudás nélkül. “Az elején nagyon nehéz volt” – mondta Niki, az osztálytársaktól, a filmekből, és a zenék szövege alapján sajátította el az angolt, nyelvtanárhoz sose járt.

[text size=”20″ line_height=”30px” font=”Georgia, Times New Roman” name=”Niki”]”Az osztálytársaktól, a filmekből, a zenék szövege alapján tanultam meg angolul. Ma már anyanyelvi szinten beszélem.”[/text]

A középiskola elvégzése után nem tanult tovább, azonnal munkát keresett. Volt bébiszitter, dolgozott kávézóban, de leghosszabb ideig statisztaként keresett pénzt, mellette pedig festett. Könnyen talált kint munkahelyet – mondta – hiszen akkora már anyanyelvi szinten elsajátította az angolt.

[bq_right]”Itt vannak a gyökereim”[/bq_right]

Elköltözött a szüleitől, saját lakása és kocsija volt, a megélhetéssel nem volt gondja. Az egész család nagyon jól érezte magát. Kanadában nagyon sok a bevándorló, az emberek befogadóak, könnyen barátkoznak, ma is sok barátja van kint.

Nikinek mégis honvágya lett, és 2006-ban, 12 év után haza jött Magyarországra. A családja, tíz évvel fiatalabb testvére és szülei nem jöttek vele, így rokonokhoz költözött. Ma egy fogászaton dolgozik, recepciós, és esze ágában sincs visszamenni Kanadába: “sokkal több kint a munkalehetőség, összehasonlíthatatlanul könnyebb az élet, de jobban érzem magam Magyarországon; itt vannak a gyökereim.”

(KülföldiMunka)

[notification type=”default”]Fodrászat az Antarktiszon

Niki anyukája – aki éppen a napokban látogatott haza, hogy lányával ünnepelje a születésnapját – az Antarktiszon dolgozik. Ő vágja a kutatók haját, Niki tíz évvel fiatalabb testvére pedig ott takarít. Ott csak a “nyári” szezonban, szeptembertől februárig van munka. Niki is szívesen összeismerkedett volna a fókákkal és a pingvinekkel, de az Antarktiszra csak az ott dolgozók tehetik be a lábukat. Édesapja Chicagóban maradt, ő a mai napig karosszéria-lakatos. [/notification]