kulfoldon-dolgoznanak-a-francia-fiatalok

Külföldön dolgoznának a francia fiatalok

A francia diplomás fiatalok 27 százaléka külföldön készül munkát keresni, úgy gondolják ugyanis, hogy hazai pályán nem sok az esélyük – közölte az Inforádió egy közvélemény-kutatásra hivatkozva. Az álláskeresők 58 százaléka úgy érzi, a következő fél évben vajmi kevés az esélyük arra, hogy munkát találjanak, a vidéken élő fiatalok ennél is pesszimistábbak.

Egy év alatt 14 százalékkal emelkedett azoknak a francia diplomás fiataloknak az aránya, akik szerint külföldön kell próbálkozniuk, ha munkát akarnak találni –számolt be a Deloitte és az Ifop közvélemény-kutatásának eredményéről az Inforádió.

A legfeljebb három éve diplomát szerzett fiatalok körében végezték a kutatást. Eszerint a megkérdezettek 55 százalékának most is van munkahelye. Ők átlagosan 16 önéletrajzot küldtek szét a lehetséges munkáltatóknak, és átlagosan hat hét alatt találtak maguknak munkát.

A jelenleg is a munkanélküliek közé tartozók 38 százaléka ezzel szemben arról számolt be, hogy az elmúlt tizenöt heti, azaz csaknem négyhavi álláskeresésük során egyetlen állásinterjúra sem hívták be őket, 12 százalékuk iránt egyetlen egy, 20 százalékuk esetében pedig két alkalommal érdeklődött valamilyen munkaadó.
Az álláskereső diplomások 58 százaléka egyébként arra számít, hogy fél éven belül sem talál munkát. A francia fiatalok körében egyébként tavaly év végén rekordszintű, 24,2 százalékos volt a munkanélküliség.

(Inforádió)