nincs-munkaja-a-fiataloknak

Nincs munkája a fiataloknak

Az Európai Unió (EU) foglalkoztatásért felelős biztosa szerint az egész unióban gond a fiatalok nagyarányú munkanélkülisége.

Andor László a GKI budapesti konferenciáján kiemelte: az EU minden országában a fiatalok körében magasabb a munkanélküliség, magasabb az inaktivitás, mint a felnőttek körében.

Az EU szakértőinek egyes becslései szerint az uniós GDP 1,2 százalékára, mintegy évi 150 milliárd euróra tehető az a veszteség, ami ennek a fiatal generációnak a munkaerőpiacról való kisodródásából fakad. Ezért fontos az olyan eszközök bevezetése, mint az ifjúsági garancia intézménye, amely szerint a munkanélkülivé válás, vagy az iskolai tanulmányok befejezése után négy hónapon belül munkahelyet, gyakornoki állást vagy továbbtanulási lehetőséget kellene felajánlani a fiataloknak – vélekedett.

sok-a-fiatal-munkanélküli

Andor László elmondta: az ifjúsági garancia intézményének alkalmazása nagyjából évi 20-21 milliárd eurót igényelne, ez jelentősen kisebb összeg, mint amennyibe az ifjúság munkanélkülisége társadalmi szinten kerül az uniónak.

Szólt arról is, hogy a nemek szerint megnézve a foglakoztatást, a nők körében az unióban mindenütt magasabb az inaktivitás, mint a férfiak esetében, miközben a nők képzettsége már rég felzárkózott a férfiakéhoz.

(MTI)