profi-kezilabdazo-voltam-ma-szobalany-vagyok

“Profi kézilabdázó voltam, ma szobalány vagyok”

A profi kézilabdázást hagyta abba Ildikó azért, mert volt, hogy fél évig nem kapott fizetést. Elege lett abból, hogy felnőttként is a szülei támogatására szorul. Másfél éve, 23 évesen utazott ki Olaszországba, egy hotelben szobalány. A fizetése mellé 13. és 14. havi fizetés is jár. Elégedett a főnökével, a fizetésével, és végre van spórolt pénze. 

Mintegy másfél éve dolgozik Olaszországban Ildikó, de azt mondta, most úgy érzi, nem is szeretne hazajönni. „Profi kézilabdázó voltam, de abba kellett hagynom, mert előfordult, hogy fél évig nem kaptam fizetést. Így nem lehet élni” – mondta. Hiába váltott csapatot, az új helyen is hasonló problémákkal kellett szembesülnie. Sportgimnáziumba járt, később is ezen a vonalon képezte magát, 23 évesen mégis úgy érezte, nincs más választása, külföldre kell mennie.

[text size=”20″ line_height=”30px” font=”Georgia, Times New Roman” name=”Ildikó” company=”szobalány”]”Profi kézilabdázó voltam, de abba kellett hagynom, mert előfordult, hogy fél évig nem kaptam fizetést. Így nem lehet élni!”[/text]

“Elegem lett abból, hogy bár reggeltől estig dolgoztam, mégis a szüleimtől kellett pénzt kérnem, sőt, volt, hogy ők tartottak el”. Egy ismerőse segítségével Olaszországban, egy hotelban talált állást. Az osztrák-olasz határnál lévő kis településen dolgozik, ahol még németül beszélnek.

Bár a gimnáziumban tanulta a nyelvet, ez kevés volt ahhoz, hogy munkát vállaljon. Azt tanácsolták neki, kicsit frissítse fel a nyelvtudását. Miután ezt megtette, nekivágott az útnak. Ismerősei segítettek az álláskeresésben, újsághirdetésben találtak neki munkát. Azt mondja, mindenkinek azt tanácsolja, több hirdetésre jelentkezzen, és minden esetben ki kell utazni a személyes találkozás érdekében. Ezt egyébként kint meg is követelik, leggyakrabban ugyanis elbeszélgetés alapján döntenek a munkáltatók. Nem azonnal, hanem egy későbbi értesítésből derül ki, hogy felvették-e a jelentkezőt.

“Én a hotelben lakom, és először csak ebédet kaptam, ma már együtt reggelizek és vacsorázok a vendégekkel.” A hotelben dolgozók általában 9-10, sőt akár 11 órát dolgoznak, ám fél kettő és fél öt között sziesztaidő van. A vendéglátásban dolgozók általában 1200 eurót kapnak, akinek albérletet kell fizetnie. Egy kétszobás lakásért általában 500 eurót kérnek, és további 180 euró körül kell fizetni a rezsire. A dolgozók 13. és 14. havi fizetést is kapnak, aki szezonális munkás, az emellé minden szezon végén végkielégítésre is számíthat.

Ildikó december 1-től húsvétig dolgozik, majd egy hónapos pihenő után május közepétől októberig. Neki napi öt órát kell dolgozni. Amit ezen felül teljesít, azt túlórában kifizetik. A pénzért nem kell könyörögni, a főnöke nem hozza megalázó helyzetbe, mindig a megbeszéltek szerint utal.

[text size=”20″ line_height=”30px” font=”Georgia, Times New Roman” name=”Ildikó” company=”szobalány”]”Már nem szorulok a szüleim pénzére, tudtam spórolni, amit szeretnék, azt meg tudom venni.”[/text]

Nagyon jól érzi magát, „normális a főnököm, mindent meg lehet vele beszélni”. A hotel barátságos, a kisgyerekeknek nyáron gyerekfelügyelők szerveznek programot, és mivel akadálymentesített az épület, nagyon sok mozgássérült is megfordul náluk.

A jó munkakörnyezet mellett az életkörülményeivel is elégedett Ildikó. „Már nem szorulok a szüleim pénzére, tudtam spórolni, amit szeretnék, azt meg tudom venni”. Jó csapatban dolgozik, és most úgy tűnik, lehetősége lesz arra is, hogy folytassa a kézilabdázást, vagy edző legyen. Természetesen Olaszországban. Megjegyezte azt is, látva a hazai és az ottani körülmények között lévő különbséget, Magyarországon nem tudna előbbre jutni.

(KülföldiMunka)