nem-lesz-erdemi-beremeles

Nem javasolnak érdemi béremelést

Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését – ez a lényege a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén megszületett országos bérajánlás.

A  megállapodásban az emelésről konkrét szám nem szerepel. Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon.

A megállapodást ismertetve Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, valamint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is kiemelte, hogy bár hosszú, de konstruktív tárgyalások voltak az ajánlásról.

Czomba Sándor kiemelte, hogy a körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezren vannak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban fontos orientáció a bérajánlás és fontos üzenete van annak is, hogy erről magas szinten sikerült megállapodni.

Gaskó István, a Liga elnöke hozzáfűzte, hogy Magyarországon a bérek még mindig alacsonyak, jelentős Magyarország lemaradása. Példaként említette, hogy a válságból szerinte éppen kilábaló Görögországban 700 euró, míg Magyarországon mindössze 300 euró, vagy árfolyamtól függően annál kicsit több a minimálbér.

(MTI)