nem-tudaj-fizetni-a-partok-a-dolgozokat

Az alkalmazottak bérére se telik egy olasz pártnak

A gazdasági válság az olasz pártokat is elérte: a balközép Demokrata Párt (PD) pénztárosa bejelentette, hogy nem tudja kifizetni az alkalmazottak bérét.

Drámai helyzetről beszélt Antonio Misiani PD-pénztáros, aki elkerülhetetlennek nevezte a párt 180 fős munkatársi gárdájánál a létszámcsökkentést. A La Repubblica baloldali napilap értesülései szerint a párt többségében fiatal dolgozóit egyelőre nem bocsátják el, hanem fizetésüket maximum egy évre a bérminimumra csökkentik, ami az olasz szociális segély összegével egyenlő.

A pénztáros bejelentése Enrico Lettának, a PD-főtitkárhelyettesből lett kormányfőnek a nyilatkozatát követte, aki még a nyáron meg akarja szüntetni az olasz pártok állami finanszírozását.

A PD évi 9,5 millió eurót költ munkatársai fizetésére, és évi 700 ezer eurójába kerül a párt római székházának a bérlése.

Megszorításokat vezetett be a jobbközép Szabadság Népe (PdL) is, amely már tavaly 200-ra csökkentette a pártirodákban dolgozó állandó munkatársai létszámát.

A Corriere della Sera napilap arra emlékeztetett, hogy az idén 228 millió euró lesz a Quirinale elnöki palota kiadása, amely az utóbbi hat év alatt közel 68 millió euróval csökkentette bér- és más költségeit.

(MTI)