stabil-a-fizetesek-erteke-nemetorszagban

Lezuhantak a bérek Nagy-Britanniában

A modern brit gazdaságtörténetben példátlan reálbércsökkenés kísérte a brit gazdaság legutóbbi recesszióját – állapítja meg elemzésében a londoni Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS).

 

A brit kormánytól függetlenül működő nonprofit kutatóintézet átfogó tanulmánya szerint Nagy-Britannia a II. világháború óta nem élt át olyan mély recessziót, mint az elmúlt években. A cég kimutatta, hogy a pénzügyi válság elhatalmasodása utáni években a brit hazai össztermék (GDP) reálértéken összesen 6 százalékot zuhant.

A foglalkoztatottság és a nemzetgazdasági szinten teljesített munkaórák száma azonban számottevően kisebb mértékben – 2, illetve 4 százalékkal – csökkent, mint a korábbi recessziók idején.

Ennek ára ugyanakkor az volt, hogy csak 2010 és 2011 között az alkalmazásban állók egyharmadának nominális javadalmazása stagnált, illetve csökkent, az alkalmazottak 70 százalékának esett a reálbére.

(MTI)