igy-dolgozz-ha-ulomunkat-vegzel

Erre figyelj, ha ülőmunkát végzel

Egy új tanulmány szerint ha az irodai alkalmazottak folyamatosan váltogatnak az ülő és álló helyzetben való munkavégzés között, akár egy teljes órával csökkenthetik az üléssel töltött időt a munkanapokon, ami jótékony hatással lehet az egészségükre.

A felnőtteknek ajánlott napi minimum harminc percnyi testmozgáson kívül az is fontos, hogy elkerüljék a hosszú időn keresztül való egyhelyben ülést, mert ezzel csökkenthetik a szívbetegség okozta korai halálozás kockázatát – mondta Kerry Doyle, az NSW Szív Alapítvány igazgatója.

Az alapítvány és a Sydneyi Egyetem közös tanulmánya során a szakemberek negyven irodai alkalmazottat követtek figyelmemmel három hónapon keresztül. A vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogy az ülő és álló pozícióban való munkavégzés folyamatos váltogatása milyen hatással van a dolgozókra.

Az eredményeket az Australian Health Promotion Association konferenciáján ismertették. Az alkalmazottaktól kapott visszajelzések szerint az új munkamódszer “pozitív hatással volt az egészségükre és a munkahelyi közérzetükre”. Az alapítvány egyik munkatársa, Michelle Daley szerint a “dolgozók egy része javulást észlelt a tartásán a több állástól, vagy kevesebb hátfájásra panaszkodott”. Mint hozzátette, mások nagyobb éberségről számoltak be és arról, hogy jobban tudtak koncentrálni a munkájukra, különösen a délután későbbi szakaszában, ami az egyénre és a munkáltatóra nézve is előnyös.

A vizsgálat lezárultával a résztvevők több mint 50 százaléka tovább folytatta a váltakozó pozíciójú munkavégzést. “A legnagyobb kihívást most annak kiderítése jelenti, hogy ezek az eredmények hosszú távúak-e, és vajon hasonló eredményeket kapnánk-e más típusú munkahelyeken is” – mondta Daley.

A szakemberek szerint a napközben való kevesebb ülés és több mozgás megvalósítása érdekében érdemes lépcsőt használni lift helyett, rövid sétával egybekötni a telefonbeszélgetéseket és a tanácskozóterem helyett a szabadba szervezni a megbeszéléseket, találkozókat.

(MTI)