megkapjak-a-tanarok-a-fizetsemelest

Megkapják a tanárok a fizetésemelést

Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt – jelentette be az emberi erőforrások minisztere a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tisztújító kongresszusán.

Balog Zoltán azt  mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy az összes más intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemezésben tudják kivitelezni. Nagy valószínűséggel szeptember 1-jétől a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét pedig a következő évben.

Balog Zoltán úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy a béremelés másik felét jövő évben két ütemben, január 1-jével, illetve szeptember 1-jével rendezik, de az is lehet, hogy egyszerre, vagy az év elején, vagy a tanévkezdéskor kapják meg a pedagógusok a fennmaradó 50 százalékot. A kormány számol, ugyanis a közszolgálat más területein is rendezni akarja a béreket – tette hozzá a miniszter.

Egy harminc éve dolgozó pedagógus esetében összesen mintegy 110 ezer forintos béremelést jelent az életpályamodellel együtt járó béremelés, aminek a felét kapják meg szeptemberben az érintettek.

A béremelés mindenkire vonatkozik, a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozókra is, tehát mások mellett a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és pályaválasztási tanácsadókra, valamint az óvónőkre, közülük pedig a középfokú végzettségűekre is – közölte a miniszter.

(MTI)



  • albano

    Hát ez kiborító az ovódai fizikai dolgozók már semmit nem értek a bér , rendezéskor, ENNYI!!!!