200-uj-munkahely-a-raiffeisennel

149 400 forint az átlagfizetés

Az idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Jelenleg 149 400 forint a nettó átlagbér.

Idén január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 700 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal, a költségvetés területén – a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve – 4,6 százalékkal emelkedtek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 485 100 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció követte 432 600 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 393 500 forinttal.

Legkevesebbet, 145 600 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humán-egészségügyi, szociális ellátás 153 500 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 200 forinttal.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly január-júniusit.

Január-júniusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 200 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Idén január-júniusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 400, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 240 700 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-júniusinál. Amunkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékos volt.

(MTI)