Félmillió magyar keres munkát

Csaknem félmillió, egész pontosan 497 ezer álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat júliusban. Az állástalanok száma júniushoz képest nem változott, de az előző év azonos hónapjához képest több mint 30 ezerrel csökkent.

Az NMH kiemeli, hogy ezzel június után az év hetedik hónapjában is az 500 ezres szint alatt maradt a regisztrált álláskeresők létszáma. 2013 júniusa előtt legutóbb 2008 decemberében volt 500 ezer alatt a foglalkoztatási szolgálatnál nyilvántartott álláskeresők száma; akkor 477 400-an szerepeltek a regiszterben.

Júliusban a legtöbb álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, e két megyében élt az állás nélküliek több mint 21 százaléka.

Az álláskeresők kevesebb mint fele, mintegy 225 ezer ember volt jogosult pénzbeli ellátásra: több mint 20 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többség pedig szociális jellegű támogatásban részesült.

Júliusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,5 százalékos értéket mutatott.

Az összes álláskereső 13,5 százaléka – csaknem 67 ezer ember – pályakezdő volt; létszámuk az előző hónaphoz képest 10, az előző év azonos időszakához képest pedig 4,8 százalékkal emelkedett.

A tartósan – vagyis több mint egy éve – csaknem 164 ezren szerepeltek a nyilvántartásban; ők az álláskeresők harmadát adták, és számuk gyakorlatilag stagnált mind az előző év azonos időszakához, mind pedig az előző hónaphoz képest.

(MTI)