3 000 000 munkanélküli Németországban

Német gazdasági szakemberek egyelőre nem számítanak a foglalkoztatási helyzet lényeges javulására az országban, a munkanélküliek számának jelentősebb csökkenése az év végétől kezdődhet meg.

A dpa hírügynökség által vezető német bankok közgazdászai és konjunktúrakutató szakemberek körében végzett felmérés eredménye szerint a munkanélküliek számának számottevő mértékű szezonális hatásokkal kiigazított csökkenésére leghamarabb az év vége felé lehet csak számítani. Sőt, a megkérdezettek közül jó páran a jövő év elejére tolták ki egy gyökeresebb javulás kezdetét.

A körkérdésbe bevont szakemberek becslése szerint augusztusban 2,932 millióan voltak munka nélkül Németországban, 20 ezerrel többen, mint júliusban és 30 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Egyedül a DZ Bank szakértője számolt augusztusra a munkanélküliek számának 6 ezer fős csökkenésével.

Augusztusban rendszerint 5-10 ezer fővel szokott emelkedni a munkanélküliek száma, ami a nyári szabadságolásokkal hozható összefüggésbe, amikor a vállalatok az új dolgozók felvételét is szüneteltetni szokták. Emellett általában nyár végén, augusztusban jelentkeznek be először munkanélküli ellátásra az iskolából kikerült munkakereső fiatalok is.

A hivatalos augusztusi munkanélküliségi adatokat a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit a jövő héten csütörtökön, augusztus 29-én teszi közzé.

A dpa felmérésébe bevont szakértők a következő hónapokra a munkaerőpiac stagnálását jelzik előre. “Abból indulok ki, hogy az év hátralévő részében stabil munkaerő-piaci helyzetre számíthatunk. Kezdetben csekély mértékű lesz a mozgás, majd az év vége felé lassacskán megindul a munkanélküliek számának csökkenése” – mondta Michael Holstein, a DZ Bank közgazdásza. Azért az év vége felé, mert a munkaerőpiac általában némi késéssel reagál a gazdasági helyzet javulására. Mindemellett az elmúlt hónapokban sokkal kevésbé romlott a foglalkoztatási helyzet, mint attól sokan tartottak – mutatott rá a szakember.

Steffen Henzel, a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének konjunktúrakutató szakembere sem számít a következő hónapokban a foglalkoztatási számok lényeges mértékű kilengésére sem felfelé, sem pedig lefelé. “Lesz olyan hónapunk, amikor szezonális hatásoktól megtisztítva némiképp emelkedik, egy-két hónap, amikor nem változik, és olyan is, amikor csökken a munkanélküliek száma” – mondta. Szerinte a gazdasági növekedés még nem tett szert a foglalkoztatás jelentősebb mértékű fellendüléséhez szükséges lendületre. Az ifo gazdaságkutató intézet ez évre 0,6 százalékos német GDP-növekedéssel számol.

(MTI)