Csaknem 4 millió magyar dolgozik

Az idén május-júliusban 3 millió 964 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 56 ezerrel, 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A foglalkoztatottak közül 3 millió 931 ezer volt 15-64 éves, ami 61 ezres növekedés a tavaly május-júliusihoz viszonyítva. Az említett korcsoportot 58,7 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, 1,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

Idén május-júliusban a 15-64 éves férfiak közül 2 millió 132 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 64,9 százalékra nőtt. A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma 1 millió 799 ezer fő volt, megközelítőleg annyi, mint egy évvel korábban, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 52,8 százalék.

A 15-24 éves korosztályból 225 ezren voltak foglalkoztatottak, 19,8 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,6 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 évesek és az 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,7, illetve 1,1 százalékponttal javult.

(MTI)