Külföldön több százezres munkanélküli segély jár

Németországban 700 euró, azaz 210 ezer forint a minimum, Ausztriában körülbelül 1000 euró, azaz 300 ezer forint, de még Angliában is legalább havi 100 ezer forint munkanélküli segélyt fizetnek, ha valaki elveszíti az állását. Ez az összeg a magyaroknak is jár, ha legális, bejelentett munkájuk volt kint. Nem csak a pénz több, de tovább is jár, mint itthon.

Miközben a legtöbb magyar már előre megbeszélt állást vállal külföldön, semmi nem garantálja, hogy a kiutazást követően ne veszítse el az állását. Ilyenkor két lehetőség van: vagy a hazautazás vagy a gyors munkakeresés. Aki ez utóbbi mellett dönt a legtöbb országban viszonylag bőkezű munkanélküli segélyre számíthat. Legalábbis a legtöbb helyen több pénzt kap mint itthon, és hosszabb ideig is jár a segély.

A feltételek persze általában szigorúak: az igénylőnek valóban rászorultnak kell lenni, és azt is igaolnia kell, hogy meghatározott ideig már az adott országban dolgozott, és mindent megtesz azért, hogy újra legyen munkája. Ennek ellenőrzésére a szúrópróbaszerű ellenőrzéstől sem riadnak vissza.

Ausztria: két éves munkaviszonyt kérnek

Osztrák szomszédunknál akkor jár a munkanélküli segély, ha az érintett dolgozó állásának elvesztését bejelenti az osztrák munkaügyi szolgálatnak és igényli a támogatást. Feltétel az is, hogy a folyósítás ideje alatt a munkaközvetítő iroda rendelkezésére álljon, és az ott felajánlott munkát elvállalja. A segély feltétele a korábbi biztosítási jogviszony is, a munkanélküliséget megelőző 24 hónapban legalább 52 hétig járulékfizetőnek kell lenni, a 25 évnél fiatalabbak esetében 12 hónap alatt 26 hetet követelnek.  Ha az igénylő nem először kap ilyen juttatást, akkor az elvárt foglalkoztatási idő az előző egy év alatt legalább 28 hét. A munkanélküli járadék összege az Ausztriában utoljára szerzett bér összegéhez igazodik, feltéve, hogy a foglalkoztatás legalább 4 hétig tartott. Ennél rövidebb foglalkoztatásnál a betöltött munkakör esetében szokásos átlagkeresetet veszik alapul.

A járadékot a munkaviszonyban töltött napok után számolják, az alapösszeg megfelel a napi nettó bér 55 százalékának. Többféle pótlék járhat az összeghez, de  ezekkel együtt sem kaphat többet a munkanélküli, mint a napi nettó jövedelem 80 százaléka. Az ellátás alapesetben legalább 20 hétig jár, ami életkor alapján emelkedik. Ha a munkanélküli járadék folyósítása megszűnt, de az igénylő nem talált munkát és más anyagi forrással nem rendelkezik, munkanélküli segélyben részesülhet. Ennek az ellátásnak az igénybevételéhez igazolnia kell, hogy anyagi helyzete továbbra is bizonytalan. A szezonális munkavállalók rosszabb helyzetben vannak, ideiglenes foglalkoztatásuk után nincs jogosultságuk munkanélküli járadék vagy munkanélküli segély igénybevételére.

Anglia: fél évig jár a segély

Az Egyesült Királyságban akkor kap álláskeresési járadékot a munkát kereső, ha munkahelye elvesztését megelőző két évben “nemzeti biztosítási hozzájárulást” fizetett. A járadékot legfeljebb 182 napig folyósítják, de csak akkor, ha az álláskereső legfeljebb heti 16 órát dolgozik, bármikor hajlandó legalább heti 40 órás munkát vállalni, és aktívan keresi az új munkahelyet. Szigorú feltétel az is, hogy az álláskeresés időszakában legalább kéthetente személyesen találkozzon a tanácsadóval.

A brit állam ugyanakkor nem olyan bőkezű, mint az osztrák vagy a német. A segély összege életkortól függően legalább 20-25 ezer forint hetente. Ez ugyan havi 100 ezer forintot is jelenthet, ami Magyarországon soknak tűnik, de Londonban egy szoba havi bérleti díjára se biztos, hogy elég.

Németország: akár egy évig utalják

Németországban akkor jár a munkanélküli segély, ha a munkavállalónak a munkanélkülivé válás időpontja előtti két évben minimum egy év munkaviszonya volt. A munkanélküli segély alapja az utolsó bruttó munkabér hatvan százaléka, ebből vonják le a különböző járulékokat. A segély utalásának időtartama az előző munkaviszony idejétől függ, de legfeljebb egy év.

A rászorulóknak járó segély összege minimum 700 euró, azaz 210 ezer forint havonta, amelyet munkanélküli segély, szociális segély vagy lakástámogatás formájában kérhetnek. Ha a munkavállaló mond fel a munkahelyén, minimum két hétig nem kaphat munkanélküli segélyt, de a szociális segély ekkor is jár. A szociális segély keretein belül a hivatal hat hetet ad arra, hogy az álláskereső önállóan találjon munkát. Ezután újból meg kell jelenni a hivatalban, és dokumentumokkal igazolnia, hogy mindent megtett az új munkáért. Ezzel nem érdemes játszani, mert szúrópróbaszerűen felhívhatják a megjelölt munkaadókat. Majd munkaközvetítőhöz kerül az álláskereső, és az ott ajánlott állásért mindent meg kell tenni.

(KülföldiMunka)

Munkanélküli segély:

  • Ausztria: Minimum öt hónap. Körülbelül 1000 euró (300 ezer forint)
  • Németország: Legfeljebb egy év. Minimum 700 euró (210 ezer forint) maximum 4175 euró 1 millió 252 ezer forint)
  • Egyesült Királyság: Fél évig utalják. 25 éves kor alatt heti 56,25 font, (19968 forint), 25 év felett 71 font (25 ezer 205 forint)

 



  • 2012 januar 1-töl vältozott a szabäly Ausztriaban.
    Ha 2-3 hetet dolgoztal akkor is jär a segely.(tapasztalatbol tudom).

  • kriss

    En angliaba elek ket eve amugy nem kell anny idonek eltelnie es lehet kerni jobseekers allowance ot ami valobann keves de ha raszorulo vagy marpedig az vagy ha idejosz semmivel es minimalberet dolgozol kaphasz housing benefitet ami akar jelenthet ingyen lakast is . Ugy viszontar nem rossz . Emelett meg rentgeteg fele fajta dolog van pl ha keveset keresel assz em 10000 font alattakkor kapsz segelyt a fizudra . … ezek a cikkek mind valahogy el vannak baszva …

  • László Mód

    Ez akkora baromság amit Németországról írtak 😀

  • jok

    Németprszágban sose kell dolgoznod,hogy kapsz munkanélküli segélyt