Kinek jár a helló? Hol sértés az OK?

Spanyolországban széles gesztusokkal beszélnek, Németországban kínosan ügyelnek a pontosságra, Angliában pedig lefelé van felkapcsolva a villanykapcsoló. Könnyen elsajátítható helyi szokások, amelyeket érdemes tiszteletben tartani ahhoz, hogy a külföldről érkezőket elfogadják a helyiek.

Annak, aki külföldre utazik, a helyi szokásokat, elvárásokat is el kell sajátítania. Dr. Nagy György László Illem, etikett, protokoll kisokos, sok nézőponttal című írásában pedig arra hívta fel a figyelmet,, hogy például Angliában a villanykapcsoló lefelé van felkapcsolva. Az ablakokat nem lehet kívülről megmosni, erre külön ablaktisztító cégek vannak, és függönyt nem használnak.

Étkezési rendjük is eltér a miénktől. Reggelijük bőséges és tartalmas, déltájban pedig  könnyű szendvicset esznek egy pohár sörrel. Majd ötórai tea következik szendviccsel és süteménnyel, a főétkezést jelentő vacsorára este 18-21 óra között kerül sor. Az angolok a kanalat nem a merítő végével használják, hanem az oldalánál hörpintik ki hangtalanul. A villát is domború részével használják, az európai stílust „lapátolásnak” tartják. A sót, fűszert nem az ételre szórják, hanem a tányér szélére.

A férfi a nőnek csak akkor köszönhet előre, ha a nő jelét adta – mosoly, fejbiccentés -, hogy hajlandó fogadni a köszönést. A „helló” csak jó barátok közt megengedett köszönési forma. A férfiak közötti kézfogás elmaradása sem udvariatlanság.

Németországban a kézfogás általánosan elfogadott, a pontosság a hivatalos és a  magánkapcsolatok terén is elvárt. Aki elkésik egy tárgyalásról, és zárt ajtót talál, azt jelenti, hogy nem mehet be a terembe, meg kell várnia a szünetet. A társasági formák tekintetében a nyugat-európai normák a mérvadók, de az ajándékozás terén van egy kis eltérések: a krizantém  a tisztelet jele a társasági életben.

A menyegzőlap.hu írása szerint az esküvő náluk három napig tart, az első a polgári szertartás napja, a másodikon jót buliznak. Tányérokat törnek, amit a párnak kell összetakarítani, hogy lássák, a problémákat közösen kell megoldani. A harmadik nap az egyházi szertartásé. A szertartás alatt a vőlegény rátérdel a menyasszony ruhájára, hogy megmutassa, ki hordja a nadrágot. A menyasszony cserébe a templomból kifelé jövet rálép a vőlegény lábára. A mérkőzés döntetlen. A végeredmény a hosszabbításban derül ki.

Ausztriában a bemutatkozáskor kínosan ügyelnek a hallott név megjegyzésére és ezt másoktól is elvárják. Az osztrákok nagy virágkedvelők, ezért a vendég soha ne felejtsünk el ajándékként virágot vinni a háziasszonynak. Ausztriában a nászéjszaka az esküvő előtt éjszakán van.

Spanyolországban feltűnően hangsúlyos a mindennapi életben az udvariasság – írta Nagy György László. Erősebb a gesztikuláció, és hangosabb a beszéd náluk, ez a déli népek sajátosságaként jelenik meg. A színpadiasság jellemző a kapcsolatokban. A leggyakoribb a kézfogás, amit vállveregetés, ölelés egészít ki barátok között. Keresztnéven csak barátok, illetve a fiatalok szólítják egymást.

Az üzleti életet szívesen kötik össze az étkezéssel. Az üzleti élet kulcsa a személyes kapcsolat. Az információ értékes áru. Az igazság forrása náluk az egyéni érzelem, a hit, és a nemzeti érzés. A tények csak ezután következnek. Bármilyen partneri kapcsolatban érdemes barátságosan viselkedni, de a méltóságot megőrizve. Fontos az udvariasság és a diplomácia. Az üzleti témára sohasem térnek rá azonnal.

Szívesen adnak tanácsokat.  Házi meghívást csak akkor kell elfogadni, ha ragaszkodnak hozzá. Az első meghívás  ugyanis csak udvariassági gesztus. Később a meghívást viszonozni kell. Beszélgetésre a sport, az utazás és a politika javasolt, a vallás nem. A kapott ajándékot az ajándékozó jelenlétében illik kicsomagolni. Az otthoni vendégségbe virágot (ne dáliát vagy krizantémot), csokoládét vagy süteményt érdemes vinni. A spanyolok a mindennapi élet során rendkívül  gazdag gesztusrendszert alkalmaznak, amelyek területenként eltérő jelentésűek. A hívás a lefelé fordított tenyér és az ujjak mozgatása. Az „O.K.” mutatása viszont náluk durva sértésnek számít.

(KülföldiMunka)

Érdemes figyelni rá:

  • Ne bíráljuk a vendéglátó ország politikai gyakorlatát.
  • Maradjunk távol a politikai demonstrációktól, tüntetésektől.
  • A társadalmi, erkölcsi, vallási szokásokat jó tiszteletben tartani.