Mindenkinél magabiztosabbak a magyar munkavállalók

A magyar munkavállalók állították leghatározottabban: mindent megtesznek azért, hogy a jövőben is megfeleljenek az elvárásoknak.

A magyarok többsége a munkahelyi terhek növekedése ellenére is úgy gondolja, hogy minden feladatot el tud majd végezni időre, ezzel a magyar munkavállalók a legmagabiztosabbak a Randstad személyzeti tanácsadó cég legfrissebb kutatásában vizsgált 32 országból.

A magyar munkavállalók többsége arról számolt be, hogy a munkahelyén nőtt a terhelés az elmúlt öt évben, és 77 százalék szerint ez a továbbiakban is folytatódni fog. Ennek ellenére hatból öt magyar biztos abban, hogy a jövőben is minden feladatát el tudja majd végezni – ismerteti hétfői közleményében a Randstad.

A magyar értékek a hagyományosan magabiztos amerikaiakhoz képest is kiugróak, mivel még ott is 27 százalék tart attól, hogy nem tudja majd ellátni a munkáját – idézi a közlemény Baja Sándort, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatóját.

A lengyelek 32 százaléka, a válság által jobban érintett olaszok és spanyolok több mint 40 százaléka kételkedik abban, hogy bírni fogja a növekedő nyomást.

A megkérdezettek Magyarországon állították leghatározottabban: mindent megtesznek azért, hogy a jövőben is megfeleljenek az elvárásoknak. A japánoknak például csak 57 százaléka vállalta válaszában, hogy bármit elkövet a feladatok teljesítéséért, viszont 60 százalék aggódik amiatt, hogy mégsem lesz képes minden feladatot elvégezni.

Világszerte a megkérdezettek 86 százaléka mondta, hogy a cégvezetők egyre több készségszintű ismeret – például szociális vagy digitális tudás – alkalmazását követelik meg a mindennapokban. A magyar válaszadók szerint ez a hazai munkáltatók 66 százalékára igaz, ami a világon a legalacsonyabb arány.

A magyarok többsége szerint például a szociális képességek jelentősége egyáltalán nem nőtt az elmúlt öt évben, miközben globálisan csak 27 százalék vélekedik így. Magyarországon az átlagnál jóval kevesebben számítanak arra is, hogy a készségszintű ismeretek jelentősége növekedni fog a munkájukban.

A globális átlaghoz hasonló mértékben egyedül a munkatapasztalat fontosságának növekedését várják a hazai foglalkoztatottak, de például digitális ismeretekre csak a magyarok 65 százaléka szerint lesz nagyobb szükség öt év múlva, miközben világszerte 80 százalék gondolja így.

A Randstad Workmonitor egy 32 országra kiterjedő, negyedévente végzett kutatás. A 2013. július 17. és augusztus 5. között felvett, harmadik negyedéves kérdéssor a többi között a munkahelyi követelményekkel kapcsolatos vélekedéseket vizsgálta a munkavállalók körében. A felmérés során Magyarországon összesen 6075, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre.

(MTI)