Agyondolgoztatták a magyarokat Sydneyben

Nyomozást indítottak az ausztrál hatóságok magyar szakmunkások ügyében, akiket feltehetőleg egy német cég vitt be az országba munkavállalási vízummal, és méltatlan, nem biztonságos körülmények között, mélyen alulfizetve agyondolgoztatja őket – jelentette az ABC News hírportál.

A húsz magyart a Schaefer német fővállalkozó cég vitte be az országba négy és fél hónappal ezelőtt, és a helyi törvények szerint nekik járó bérnek csak a felét fizeti ki nekik – állítja az ausztrál építőipari szakszervezet.

A munkások fémállványokat szerelnek össze egy hatalmas, teljesen automatizált raktárban, amely az IGA szupermarketlánc számára épül. A szakszervezet szerint az angolul nem beszélő munkások csak úgy tudnák betartani a biztonsági rendszabályokat, ha rendelkezésükre állna egy tolmács, de az nincs, és a munka nagyon veszélyes körülmények között folyik.

Egy magyar származású helybeli ausztrál, Tony Day elmondta az ABC Newsnak, hogy az egyik férfinak, akinek munka közben fémforgács került a szemébe, azt mondta a munkaadó: nincs szükség orvosi beavatkozásra, de ha ő akar, akkor az egészségügyi szolgáltatásért fizessen az utasbiztosításából.

Tony Day volt az, aki észrevette, hogy a magyar munkások milyen sanyarú körülmények között élnek. Egy háromszobás házban laknak mindannyian. Ráadásul a ott-tartózkodásuk első éjszakáján a padlón aludtak, mert nem volt még ágy sem.

Az egyik munkás tolmács segítségével elmondta az ABC Newsnak, hogy messze kevesebb bért kapnak, mint amennyit Magyarországon ígért nekik a Schaefer.

A szakszervezet képviselője arról számolt be, hogy a magyarok nem kapnak bérjegyzéket és olyan dokumentumot sem, amelyben le volna írva, hogy mire jogosultak. Egyértelmű, hogy kizsákmányolják őket – jelentette ki Rebel Hanlon, a CFMEU szakszervezet új-dél-walesi részlegétől.

Az ABC News híradása utána a canberrai magyar nagykövet közölte: az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével sikerült megnyugtatóan rendezni a magyar szakmunkásoknak az ügyét.

A fiatalemberekkel szabályos szerződést kötöttek, és meg fogják kapni az ausztrál jogszabályoknak megfelelő munkabérüket és túlórapénzüket az elmúlt időszakra is, megtarthatják munkájukat, ami azt jelenti, hogy az építkezés befejezéséig, körülbelül március közepéig maradhatnak az Assmont cég alkalmazásában. Az a három munkavállaló is megkapja elmaradt bérét, aki közben visszautazott Magyarországra – mondta Sikó Anna.

(MTI)