nehez-allampolgarsagot-kapni

Megvágnák a magyarok szociális juttatásait a britek

Az EU-társállamokból érkező letelepülők szociális juttatásainak szigorítását készül bejelenteni hamarosan David Cameron brit miniszterelnök, dacolva Brüsszel ellenkezésével – írta kormányforrásokat idézve a The Sunday Times.

A tekintélyes konzervatív brit lap értesülései szerint a kormányfő asztalán fekvő, komoly megfontolás tárgyává tett lehetőségek között szerepel, hogy a külföldi EU-polgároknak egy teljes évnyi életvitelszerű nagy-britanniai tartózkodást kell igazolniuk, mielőtt igénybe vehetnék a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásait.

A lap kormányzati forrásai szerint a terv elfogadása esetén az EU szinte bizonyosan bíróság elé citálja Londont, mivel az Európai Bizottság tiltja a hazai és külföldi EU-állampolgárok közötti diszkriminációt.

Cameronnak ugyanakkor bátorítást ad, hogy számos más nyugati EU-tagállam – köztük Németország, Spanyolország és Dánia is – osztja a bevándorlással kapcsolatos brit aggályokat.

A kormányfőt e kérdésben támogatja Boris Johnson, London befolyásos konzervatív párti polgármestere is. Johnson a The Sunday Times idézete szerint “őrültségnek” nevezte a bevándorlás jelenlegi uniós szabályozását, amely miatt a brit kormány “teljesen tehetetlen” az esetenként “semmiféle munkavégzési hajlandóságot nem mutató” EU-bevándorlókkal szemben.

A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójában eközben folytatódik annak a kezdeményezésnek az aláírásgyűjtése, amelynek célja a román és a bolgár munkavállalók nagy-britanniai letelepedésére vonatkozó, január 1-jén lejáró átmeneti korlátozások meghosszabbítása még további öt évvel.

A módosító indítványt, amely 2018 decemberének végéig javasolja kiterjeszteni a románokra és a bolgárokra vonatkozó korlátozásokat, a tory frakció több mint tíz százaléka aláírta.

Nagy-Britanniában – éppen a román és a bolgár állampolgárokkal szembeni korlátozások lejártának közeledtével – egyre fajsúlyosabb belpolitikai vitatémává válik az uniós társállamokból érkezők bevándorlásának szabályozása.

A minap még az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legtekintélyesebb veterán politikusa, Jack Straw volt belügy- és külügyminiszter is “látványos hibának” minősítette, hogy a Labour vezette korabeli brit kormány az EU-szabályok által lehetővé tett átmeneti korlátozások nélkül beengedte Nagy-Britanniába a közép- és kelet-európai új uniós tagállamok munkavállalóit a 2004-es EU-bővítés után.

(MTI)