Kétszázezer ember kap közmunkát télen

Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Ozorán.

A téli közfoglalkoztatáshoz 19,7 milliárd forinttal kellett kiegészíteni az ez évi 154 milliárd forintos keretet, a jövő évben 184 milliárd forintot fordítanak a közfoglalkoztatási programokra – mondta Czomba Sándor a helyi közfoglalkoztatási program zöldségfeldolgozójában tartott sajtótájékoztatón.

A program november 1-jétől április végéig tart, a képzések, amelyekre 24 milliárd forintos európai uniós forrást használnak fel, december első hetében indulnak, és március végén fejeződnek be – tette hozzá.

Mint mondta, húszezren államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzésen vehetnek részt, 29 ezer embernek betanító jellegű képzést szerveztek. További 48 ezer, legfeljebb nyolc általános iskolát végzett ember úgynevezett alapkompetencia-fejlesztésen vesz majd részt, négyezren kapnak lehetőséget az általános iskola 7-8. osztályának elvégzésére, és ezer közfoglalkoztatott tehergépjárművekre érvényes jogosítványt szerezhet.

A képzési programba bevonnak álláskereső pedagógusokat is, jelenleg csaknem ötezer pedagógus szerepel a munkaügyi nyilvántartásban – jegyezte meg.

Az államtitkár kitért arra, hogy ennyien még soha nem dolgoztak egy időben a közfoglalkoztatási programban. Szavai szerint az elmúlt három évben sokat változott a közfoglalkoztatás megítélése, egyre többen kezdik megérteni, hogy szükség van rá főleg olyan területeken, ahol az elkövetkező években nincs reális esély arra, hogy mindenkinek a versenyszféra adjon megélhetési lehetőséget.

A cél hosszú távon az, hogy a mostani közfoglalkoztatási rendszer a szociális szövetkezetek irányába eltolva, önfenntartó rendszerré váljon – mondta Czomba Sándor.

(MTI)