Iskolákban is szavazhatnak a külföldön dolgozó magyarok

Százezrek voksolhatnak Angliában, Németországban

Sportcsarnokban és iskolákban is szavazthatnak majd a külföldön dolgozó magyarok a jövő évi választáson, ahol ez szükséges. A németek és a britek adtak engedélyt.

Megkapták az Egyesült Királyság és Németország hozzájárulását, így nem csak a külképviseleteken, hanem – ha szükséges – sportcsarnokban vagy iskolában is szavazhatnak a két országban élő magyarok.

Ezt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára jelentette be. Azt is elmondta, információik szerint 350 ezer magyar él úgy külföldön, hogy van magyarországi állandó lakóhelye. Közülük 100-150 ezer ember van Németországban és az Egyesült Királyságban.

Külön engedély nélkül csak a külképviseleteken szavazhattak volna a külföldön dolgozó magyarok.

Arról is beszélt több mint 500 ezer ember kérte a magyar állampolgárságot, amely 2011 óta könnyített eljársban is igényelhető. Ők ugyanakkor levélben is szavazhatnak, ugyanakkor mivel nincs állandó magyar lakcímük, csak pártlistákra voksolhatnak majd, egyéni jelöltekre nem. (Szavazataik 2-3 mandátum sorásáról döntenek – a szerk.)

A magyar külügy egyébként arra számít, a félmillió új magyar állampolgár közül 200-300 ezren voksolnak majd.