230 ezer az átlagkereset

Bruttó 230 ezer az átlagfizetés

Legalábbis a KSH adatai szerint. Nagyon sokan ennek csak töredékét kapják. És nincs benne a több százezer közmunkás sem.

Tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt. A teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 230 700 forintot kerestek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset a versenyszférában 3,6 százalékkal nőtt. A költségvetés területén – a közfoglalkoztatottak nélkül – átlagosan 6,0 százalékos volt a bruttó kereset emelkedése, a nonprofit szektorban pedig 3,1 százalékos.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 242 200, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 227 800 forintot kerestek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 210 200 forintra emelkedett.

A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 76 800 forint volt.
    

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték a 471 000 forintot. Ezt az információ és kommunikáció követte 426 500 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 410 500 forinttal.

A legkevesebbet, 147 000 forintot a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, 151 300 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátás, illetve 169 200 forintot az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység ágakban dolgozók keresték.

Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 151 ezer forint volt. Ezen belül a fizikai munkásoké 104 ezer, a szellemi munkát végzőké 201 ezer forint.

Január-decemberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 100 forint, az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kapott, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9800 forint juttatást kaptak ezen a címen.